Az asszony és a vadmalac

Egyszer régen, nagyon régen egy messzi, messzi országban volt egy asszony, akinek a férje elveszett a háborúban.

Mindene megvolt, amit kívánhatott magának és a malackájának, akit nem túl régen az erdőben talált. Egyedül volt szegény malacka, amikor rátalált és hazahozta magával. Megetette, megitatta és megnyugtatta.

Ettől kezdve ezt a malackát olyan nagy becsben tartotta, mintha a saját gyermeke lenne. Minden ételéből a leg egészségesebbet, leg finomabbat adta a kis malackának.  Minden nap alaposan megfürdette, gyógynövényekből iszappakolásokat készített neki, mert ugye mindenki tudja, hogy egy kismalacnak az a legnagyobb ajándék, ha egy jót dagonyázhatnak egy jó kis iszapban. Még a házába is beengedte a kismalacot, pedig hát ritka dolog hogy valaki egy vadmalacot engedjen a házába.

Egy szó, mint száz, jobb dolga nem is lehetett volna a kismalacnak. De ő is szerette ám a gazdaasszonyát! Mindenhová követte amerre csak ment.

Aztán teltek a hetek a hónapok és a kismalac egy szép nagy disznóvá cseperedett. Egy igaz nagy vaddisznóvá. De az asszony és a falubeliek nem féltek tőle, hiszen tudták róla hogy még a legyet is hamarább elhessegeti, mint hogy lecsapná. Inkább biztonságban érezték magukat, mert tudták, hogy megvédi őket a közeli erdőben élő vadállatitól.

Az asszony miután a férje eltűnt a háborúban, elhatározta, hogy annak szenteli az életét, hogy másokon segítsen.

Így füvesasszony lett. Azzal teltek a napjai, hogy gyógynövényeket, gyógyfüveket szedett a réten, mezőn, erdőben és azokból kenőcsöket, teákat, tinktúrákat készített. Ezekkel gyógyította a falubelieket, de még a messzi távolból hozzáérkező betegeket is.

Szerették őt a gyerekek, felnőttek és idős emberek egyaránt, hiszen mindenkinek segített, akinek csak tudott.

Volt, akinek egy kedves szóval, egy szelet kenyérrel és sok-sok embert kigyógyított mindenféle betegségből.

Boldogan is élt, hiszen ha az ember jó szívű annak a nehéz is könnyebbé válik.

Az egyetlen szomorúsága az volt, hogy elveszítette a férjét és így nem született gyermeke.

Mert hát mit ér a szép ház, a szép ruhák, finom ételek, de még az emberek szeretet is, ha az embernek nincs gyermeke? Hát! Nem túl sokat.

Szóval, amikor esténként lepihent, sokat sírdogált emiatt.

Aztán egy téli napon, vagy inkább éjszakán, amikor szintén nem jött álom a szemére és ismét beengedte a nagy hideg elől a malackáját érdekes dolog történt.

Ijedtében, vagy inkább meglepetésében kis híján leesett az ágyról.  Képzeld el! A kismalac megszólalt emberi hangon!

-Kedves kis asszonykám! Miért sóhajtozol, miért sírdogálsz, olyan gyakran amióta csak ismerlek?

Amikor az asszony magához tért a csodálkozásából, zokogva válaszolt a malackának.

-Hogy ne sírnék, hogy ne sírnék? Amikor lassan megöregszem és nem született gyermekem? Hogy lehetnék boldog, ha nincs, akinek tovább adhatnám a szeretetet, ha nem nevelgethetek, szeretgethetek egy kisgyermeket. Hiszen ha legalább a férjem mellettem lehetne!

Azzal megsimogatta a malackáját és álomba sírta magát.

Másnap reggel egy kis cserép földet és egy tőrt tolt elé a malackája.

-Mi ez? kérdezte az asszony.

-Ne kérdezz semmit! Mondta neki a malacka. Minden este, amikor könnyet ejtesz az eltűnt férjed, és amiatt, hogy nem született gyermeked egy cseppet ejts erre a cserép földre! Aztán amikor 3. könnycsepp is cserépbe hullott, döfd ezt a tőrt a szívembe. Ne félj, nem fog fájni nekem! Bízz bennem, ha úgy teszel, ahogy kértem, minden jóra fordul!

- De vigyázz, ha nem, akkor kínok kínjával halok meg!

Az elkövetkező három nap olyan lassan telt, mintha ólomlábakon járna az idő. Az asszony abban a három napban nem csupán este sírt, hanem egész álló napon. Vajon mit tegyen? Ölje meg azt, akit a legjobban szeret? Vagy hagyja kínok kínjával meghalni? Csak tépelődött és végtelenül tanácstalan volt. Vajon mit tegyen?

Aztán legördült a 3. könnycsepp is a cserépre és eljött a végső döntés ideje. Akkor úgy érezte, hogy képtelen megtenni azt, amit a malackája kért. De akkor a malacka olyan könyörgően nézett rá hogy tegye meg amit kér tőle, hogy összeszedte minden erejét és beledöfte a malacka szívébe a tört.

És akkor aztán megtörtént egy, azaz két sosem látott csoda!

A cserépből kikelt egy pici baba, a malacka pedig átváltozott a rég elveszett férjévé.

Akkor a malacka, azaz a rég elveszett férj elmesélte a feleségének, hogy a csatában nem elesett, hanem az ellenség varázslója elvarázsolta és csak azzal lehetett feloldani átkot, ha valaki a könnyével áztatja azt a földet, amin az átok megesett.

Ezután boldogan éltek hármasban. Még talán ma is segítik, gyógyítják azokat, akiknek szükségük van rá!